Sokkal színesebb a Plútó felszíne, mint amilyennek az emberi szem látná az űr sötétjében. A New Horizons űrszonda mérései alapján készült digitális felvétel látványos módon tárja fel a törpebolygó kémiai sokszínűségét. A NASA Nap Képe (APOD) válogatásában közzétett ábrázolás nem csupán esztétikai élményt nyújt, hanem a kutatók számára is kulcsfontosságú információkat hordoz e távoli, ősi világ összetételéről.
A Naprendszer legszélén keringő törpebolygóról készült nagy felbontású felvételek és a színadatok kombinálásával egy váratlanul fiatalos felszín rajzolódik ki. Az emberi szem számára a Plútó meglehetősen komor, barnás-szürkés árnyalatúnak tűnne a halvány napsütésben. A digitálisan felerősített színtartományok azonban kiemelik az egyes régiók közötti finom eltéréseket, így a csillagászok közvetlenül a képről leolvashatják, hol milyen vegyi anyagok dominálnak az égitest kérgében.
Kémiai eltérések a felerősített színek mögött
A felerősített színskálájú képen jól látható, hogy a Plútó felszínét nem egybefüggő, egyhangú jégréteg borítja. Az eltérő színek a különböző összetételű fagyott gázokat és szerves vegyületeket jelölik. Az oxigén hiányában jelen lévő tholinok – a napsugárzás és ultraibolya fény hatására kialakuló komplex szerves molekulák – vöröses és barna tónusokat adnak a tájnak, míg a fagyott nitrogén, metán és szén-monoxid világosabb, kékes vagy sárgás árnyalatokban pompázik.
Ez a színes digitális térkép lehetővé teszi, hogy a kutatók elkülönítsék az eltérő korú és geológiai aktivitású területeket. A simább, fiatalabb síkságok éles kontrasztban állnak a kráterekkel szabdalt, ősi hegyvidékekkel, ami arra utal, hogy a törpebolygó belsejében még a közelmúltban is zajlott geológiai mozgás.
A Tombaugh Regio és a fagyott szív titkai
A felvétel egyik legmeghatározóbb eleme a jobb alsó részen található, szív alakú formáció, a Tombaugh Regio. A felerősített színvilágnak köszönhetően egyértelműen kirajzolódik, hogy ez a szív alakú régió valójában két geológiailag teljesen eltérő részből áll. A bal oldali lebeny, amely a Sputnik Planitia nevet viseli, szembetűnően sima felületű, és főként nitrogénjég alkotja.
A Sputnik Planitia területén szinte egyetlen becsapódási kráter sem található. Ez a tény azt bizonyítja, hogy a felület geológiai léptékkel mérve rendkívül fiatal, legfeljebb néhány tízmillió éves. A konvekciós cellák és a lassú jégáramlások folyamatosan megújítják a síkság arculatát, ami a kutatók korábbi elképzeléseivel szemben egy kifejezetten aktív égitest képét rajzolja ki.
A New Horizons öröksége a Naprendszer szélén
A képen látható adatokat a NASA robotikus űrszondája, a New Horizons gyűjtötte össze a történelmi jelentőségű, 2015 júliusi elhaladása során. A szonda alig több mint 12 ezer kilométerre közelítette meg a Plútót, és a szűk időablak alatt gigabájtrekesznyi tudományos adatot rögzített. A küldetés alapvetően változtatta meg a Kuiper-övben található törpebolygókról alkotott képet.
A Plútó melletti elhúzás után a New Horizons folytatta útját a mélyűrben. 2019-ben sikeresen megközelítette az Arrokoth nevű aszteroidát is, majd akkora sebességre tett szert, amely lehetővé teszi számára, hogy végleg elhagyja a Naprendszert. Az általa gyűjtött adatsorok feldolgozása és újbóli vizualizációja azonban a mai napig rendszeresen új tudományos felismerésekhez vezet.
