A technológiai fejlődés ívét nézve ritkán adódik olyan pillanat, amely ennyire tisztán megvilágítja a számítástechnika robbanásszerű növekedését, mint az 1995-ös esztendő. A BYTE magazin korabeli tudósításaiból kirajzolódik egy olyan korszak, ahol az Intel egyeduralmát nem csupán az AMD, hanem olyan innovatív szereplők is veszélyeztették, mint a NexGen vagy a Cyrix. 2026-ból visszatekintve ezek a „chip-háborúk” fektették le a modern, megfizethető PC-k alapjait, letörve az árakat és exponenciálisan növelve a teljesítményt.
A hatodik generáció küszöbén: Az Intel P6 és a trónkövetelők
1995 közepén a figyelem középpontjában az Intel készülő hatodik generációs processzora, a P6 (későbbi nevén Pentium Pro) állt. Miközben a piac még csak barátkozott a 120 MHz-es Pentiummal, a mérnökök már a 180 MHz-es és az afölötti tartományokat célozták meg. Az Intel stratégiája kettős volt: a meglévő ötödik generációs architektúrát (Pentium) egészen 180 MHz-ig skálázták, miközben gőzerővel készítették elő a P6-ot, amelytől 350 SPECint92 feletti teljesítményt vártak – ez akkoriban a leggyorsabb RISC chipek szintjére emelte volna az x86-os platformot.
A verseny azonban soha nem volt ennyire szoros. A Milpitas-i székhelyű NexGen az Nx586-os chippel komoly hitelességet szerzett, mivel ez volt az első olyan processzor, amely képes volt felvenni a versenyt a Pentiummal. Sőt, a NexGen már a saját hatodik generációs megoldását, az Nx686-ot is bejelentette, amely az ígéretek szerint fej-fej mellett haladt az Intel P6-osával, miközben az árazása 13-20 százalékkal kedvezőbb maradt.
Méretek, gyártástechnológia és a hozam csatája
A teljesítményhajsza mögött kőkemény gyártástechnológiai küzdelem zajlott. A chipgyártók rájöttek, hogy a fizikai méret (die size) csökkentése a kulcs a profitabilitáshoz és a sebességhez. A kisebb lapkaméret több chipet jelentett egyetlen szilícium ostyán, alacsonyabb feszültséget és kisebb hőkibocsátást.
Ezen a téren a Cyrix állt a legnehezebb kihívás előtt. Az M1-es processzoruk debütáló verziója óriási, 394 mm²-es lapkamérettel készült az IBM 0,65 mikronos folyamatán, ami elemzők szerint fenntarthatatlanul drága volt. A megoldást az IBM 0,5 mikronos technológiájára való áttérés jelentette, amely 169 mm²-re „fogyasztotta le” a chipet, lehetővé téve a 133 MHz feletti órajeleket.
Az AMD szintén kritikus ponthoz érkezett a K5-ös processzorral. Bár a K5-öt 30 százalékkal gyorsabbnak ígérték azonos órajelen, mint a Pentiumot, a gyártás finomítása (0,35 mikronos eljárás felé való elmozdulás) alapvető feltétele volt annak, hogy tartani tudják a lépést az Intel 133 MHz-es P6-osával és 180 MHz-es Pentiumjaival.
Összehasonlító adatok: A processzorpiac állása 1995-ben
Az alábbi táblázat a BYTE magazin adatai alapján foglalja össze a korabeli csúcskategóriás processzorok becsült teljesítményét és jellemzőit.
| Processzor típus | Órajel (MHz) | Becsült teljesítmény (SPECint92) | Gyártástechnológia |
|---|---|---|---|
| Intel Pentium (P5) | 180 MHz | ~250-280 | 0.35 mikron |
| Intel P6 (hatodik gen.) | 133+ MHz | 350+ | 0.35 mikron |
| NexGen Nx586-P120 | 112 MHz (tényleges) | ~200 | 0.5 mikron (IBM) |
| AMD K5-150 | 150 MHz | >200 | 0.5 / 0.35 mikron |
| Cyrix M1 (M1-133) | 133 MHz | ~200 | 0.5 mikron (IBM) |
Magyarországi reflexió: A PC, mint státuszszimbólum és munkaeszköz
Magyarországon 1995-ben a 486-os rendszerek uralták az irodákat, a Pentium-alapú PC-k pedig még elérhetetlen luxusnak számítottak a legtöbb család számára. A BYTE cikke azonban rávilágít, hogy a globális verseny miért volt kulcsfontosságú a hazai piacnak is: a Pentium rendszerek ára kétszer olyan gyorsan esett a 2000 dolláros lélektani határ alá, mint korábban a 486-osoké. Ez a tendencia tette lehetővé, hogy az évtized végére a számítógép a magyar háztartásokban is mindennapi eszközzé váljon, előkészítve a terepet az internetes robbanásnak.
Az összeolvadás felé
A cikk írásakor még kevesen sejtették, hogy a NexGen és az AMD sorsa hamarosan összefonódik (az AMD 1996-ban felvásárolta a NexGent), létrehozva azt a duopóliumot, amely évtizedekre meghatározta a piacot. A „Chip-háború” valódi győztesei a felhasználók lettek, akik 1997-re már megfizethető áron juthattak hozzá olyan számítási kapacitáshoz, amely alig pár évvel korábban még a szuperszámítógépek kiváltsága volt.
