Különös engedélyt adott ki az amerikai Szövetségi Távközlési Bizottság (FCC), amellyel zöld utat biztosított az első kozmikus tükörrendszer tesztelésére. A kaliforniai Reflect Orbital nevű startup még idén pályára állítja az Eärendil-1 nevű prototípust, amely a napfényt hivatott az éjszakai Föld sötét pontjaira irányítani. Miközben a vállalatok millió számra terveznek hasonló eszközöket felbocsátani, az európai kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a százezer feletti műholdszám végleg ellehetetlenítheti a földi teleszkópok munkáját.
Fényvisszaverő óriások a fejünk felett
A most jóváhagyott Eärendil-1 kísérleti műhold nagyjából egy koli-hűtő méretű testtel indul, ám a világűrben egy 18-szor 18 méteres, ultravékony és rendkívül fényes fóliatükröt bont majd ki. A nagyjából 640 kilométeres magasságban keringő eszköz célja, hogy egy körülbelül öt kilométer széles fénypászmát mozgasson a bolygó felszínén. A cég tervei szerint a technológia éjszakai építkezéseket, katasztrófa sújtotta területeken zajló mentési munkálatokat világíthatna meg, sőt, a napelemparkok üzemidejét is meghosszabbíthatná a naplemente utáni órákban.
A startup ambíciói nem állnak meg a prototípusnál. A tervek szerint 2028-ig ezer darab nagyobb reflektort, 2035-re pedig egy 50 ezer műholdból álló konstellációt építenének ki. A későbbi verziók már 55 méter szélesek lennének, és a felszínen akár száz teliholdnak megfelelő fényerőt is produkálhatnának. Az FCC kiemelte, hogy döntése kizárólag a rádiófrekvenciás spektrum használatára vonatkozik, és nem terjed ki a szélesebb környezeti hatások vizsgálatára.
A százezres határvonal és a kozmikus fényszennyezés
Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) friss elemzése komoly aggodalmakat fogalmaz meg a drasztikusan növekvő műholdszámmal kapcsolatban. A kutatók szerint jelenleg csaknem kétmillió új műhold indítására létezik vállalati szándék világszerte. Olivier Hainaut, az ESO csillagásza kiszámította, hogy önmagában ötezer Reflect Orbital-típusú űreszköz 20-30 százalékkal növelné meg az éjszakai égbolt háttérfényét, a teljes tervezett hálózat pedig akár meg is triplázhatná azt.
A kutatás rávilágít, hogy a tudományos célú csillagászati megfigyelések tisztasága kizárólag akkor lenne megőrizhető, ha a Föld körüli pályán keringő, szabad szemmel látható műholdak száma a százezer alatt maradna. Ezen felül a szakértők kiemelték a biológiai kockázatokat is: a mesterséges éjszakai fény megzavarhatja a növények, állatok és emberek cirkadián ritmusát, a tükrök átforgatásakor keletkező villanások pedig a repülőgép-pilóták és az autósok figyelmét is elterelhetik.
—
| Jellemző | Eärendil-1 (Prototípus) | Tervezett végleges flotta (2035) |
|---|---|---|
| Műholdak száma | 1 db | 50 000 db |
| Tükörméret | 18 x 18 méter | 55 méter széles |
| Földi fénypászma | 5 kilométer átmérő | Globális lefedettség kérésre |
| Csillagászati hatás | Lokális fényszennyezés | 200-300%-os égboltfény-növekedés |
—
A mesterséges világosság ára
Bár a projektet fejlesztő cégek igyekeznek zöld köntösbe öltöztetni az elképzelést a megújuló energia támogatásával, a tudományos közösség szerint ez inkább zöldre mosás. A műholdak gyártása, indítása és a légkörben való későbbi elégése olyan környezeti terhelést jelent, amely messze túlmutat az éjszakai pluszenergián. Ráadásul a sötét égbolt elvesztése mérhető gazdasági kárral is jár a nemzeti parkok és csillagvizsgálók számára.
A kísérlet történelmi előzménye a kilencvenes évekre nyúlik vissza: Oroszország 1993-ban tesztelt sikeresen egy 24 méteres űrtükröt a Znamja-projekt keretében, ám a későbbi sikertelen próbálkozások miatt a programot leállították. Az idei Falcon 9 rakétával tervezett indítás eldönti, hogy a Reflect Orbital technológiája működőképes üzleti modellé válik, vagy megmarad a csillagászokat riasztó, radikális űrkísérletnek.
