Elakadt a fejlesztés alatt álló GeForce RTX 50 Super videokártyák rajtja a memóriamodulok elszálló beszerzési árai miatt. Bár az NVIDIA partnerei már kézhez kapták az új chipeket, a sorozatgyártás elé áthidalhatatlannak tűnő akadályt gördített a GDDR7 chipek drágulása.
A háttérben az áll, hogy a megnövelt memóriakapacitáshoz szükséges, 3 gigabájtes GDDR7 modulok ára az utóbbi időszakban drasztikusan megemelkedett. Amíg a korábban használt, 2 gigabájtes változatok darabja körülbelül 20 dollárért szerezhető be, addig az új, sűrűbb chipekért 60-70 dollárt is elkérnek a gyártók. Ez a háromszoros árkülönbség kártyánként több száz dolláros többletköltséget jelent, ami alaposan átrendezheti az asztali számítógépek piacát.
A 3 gigabájtes GDDR7 memóriamodulok gazdasági csapdája
A közép- és felsőkategóriás videokártyák esetében a memória mérete döntő szemponttá vált a játékosok és a tartalomkészítők számára. A tervezett frissítésben a GeForce RTX 5070 Super modell 18 gigabájt memóriát kapna a korábbi 12 gigabájt helyett, miközben a GeForce RTX 5070 Ti Super és a GeForce RTX 5080 Super változatok kapacitása 24 gigabájtra növekedne. A buszszélesség módosítása nélkül ez a lépés kizárólag a nagyobb sűrűségű, 3 gigabájtes lapkák alkalmazásával érhető el.
Egy 24 gigabájttal szerelt kártyához nyolc darab ilyen lapkára van szükség. Amennyiben a gyártási költségeket tisztán a memóriaárak alapján számoljuk ki, a memóriamodulok összköltsége önmagában megközelíti az 500-560 dollárt. A nyomtatott áramköri lap, a grafikus processzor és a hűtőrendszer árával kiegészülve az ajánlott kiskereskedelmi ár fenntartása lehetetlenné válik. Ha a kártyagyártók kénytelenek lennének áthárítani ezt az összeget a vásárlókra, az árszint átlépné azt a határt, amit a lakossági piac még elvisel. Ezt alátámasztják a tápegység-gyártók adatbázisai is, ahol a nagyobb memória miatti magasabb fogyasztási értékek már megjelentek: az RTX 5080 Super esetében például 415 wattos TGP érték szerepel a korábbi 360 wattal szemben.
Mesterséges intelligencia és a prioritások eltolódása
Az újgenerációs GDDR7 memóriák szűkössége mögött a vállalati szektor és az adatközponti fejlesztések állnak. A memóriagyártók korlátozott kapacitással termelik a nagy sűrűségű chipeket, amelyeket elsősorban a magas profittal értékesíthető, ipari és mesterséges intelligenciát kiszolgáló gyorsítókártyákhoz irányítanak. Az NVIDIA vállalati termékvonalában található RTX Pro sorozat sokkal magasabb árréssel értékesíthető, mint a lakossági grafikus kártyák, így a szűkös komponensek beépítése ott lényegesen jövedelmezőbb.
Egy másik lényeges tényező a gyártási modell megváltozása. Korábban az NVIDIA a grafikus processzorral együtt csomagban szállította a videomemóriát a kártyákat összeszerelő partnercégeknek. Az utóbbi időben azonban a gyártópartnerek maguk kénytelenek beszerezni a memórialapkákat a nyílt piacon. Mivel az egyes gyártók eltérő feltételekkel és árakon juthatnak hozzá a chipekhez, az egységes ajánlott fogyasztói ár garantálása gyakorlatilag megvalósíthatatlanná vált.
Versenytársak hiánya és a piaci stratégiák alakulása
A halasztást és a bizonytalanságot növeli a piaci verseny hiánya is. Mivel a konkurencia jelenleg nem gyakorol közvetlen nyomást a felső kategóriában, a gyártónak nem sürgős az újabb lakossági modellek piacra dobása. Az eredeti GeForce RTX 50-es sorozat tagjai továbbra is magabiztosan tartják pozícióikat, így a termékvonal frissítése üzleti szempontból nem indokolt, ha az komoly áldozatokkal vagy veszteséges értékesítéssel járna.
A kártyagyártó partnerek tesztpéldányai mind azt bizonyítják, hogy a hardveres architektúra elkészült, és a tervezési folyamat lezárult. A döntés tehát nem technológiai hibák, hanem tiszta gazdasági kalkuláció eredménye. Amíg a memóriamodulok előállítási költségei nem mérséklődnek, a fogyasztók számára a megszokott ársávokban az újgenerációs Super modellek elérhetetlenek maradnak.
