Évtizedeken át biztos menedéknek tűntek a magashegyi hegyoldalak, ám az extrém szárazság felmorzsolta a természetes véderőt. A svájci erdők felső zónáiban élő fák teherbírása végleg kimerülni látszik, ahogy a sorozatos nyári kánikulák és a vízhiány elérik a 2200 méteres tengerszint feletti magasságot is.
A Frontiers in Forests and Global Change című szakfolyóiratban publikált kutatás szerint a magaslati svájci erdők állománya látványosan meggyengült. Korábban a hidegebb hőmérséklet és a tartós hóborítás megvédte a szubalpesi övezeteket a komolyabb vízhiánytól, a globális felmelegedés gyorsulása azonban felborította ezt az egyensúlyt. A megemelkedett átlaghőmérséklet miatt a fák párologtatása és vízigénye megnőtt, miközben a csapadékmennyiség csökkenése és a gleccserek visszahúzódása folyamatosan szűkíti a talajvízkészleteket.
Veszélybe kerülhetnek a völgyekben fekvő települések
A hegyvidéki faállomány leépülése nem csupán ökológiai probléma, hanem közvetlen lakossági kockázatot is hordoz. A magasban elterülő svájci erdők képezik az első és legfontosabb védelmi vonalat a természeti csapásokkal szemben. Ha a fák kipusztulnak vagy állományuk megritkul, a sziklazuhanások, földcsuszamlások, lavinák és a hirtelen lezúduló árvizek sokkal könnyebben elérik a völgyekben elhelyezkedő falvakat és infrastruktúrát.
A négy évtizedes erdészeti adatok és műholdas mérések elemzése kimutatta, hogy a pusztulás leginkább a legidősebb, legdominánsabb fákat érinti. Ezen óriási példányok kiesése átrendezi az egész lombkoronaszintet, csökkentve az erdő sűrűségét és stabilitását. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a tengerszint feletti magasság korábban tapasztalt védőhatása eltűnt, így a magaslati régiók fái ma már ugyanolyan sebezhetőek a tartós kánikulával szemben, mint az alacsonyabban fekvő területek növényzete.
Sürgős alkalmazkodási stratégiákra van szükség
A kutatók szerint a meglévő állományok már nem képesek pusztán saját ellenálló képességükre támaszkodva átvészelni az egymást követő száraz időszakokat. A fafajok természetes alkalmazkodási tempója elmarad a klíma átalakulásának sebességétől, ami az erdőszerkezet tartós leromlásához vezet.
A klímamodellek alapján a jövőben a szélsőséges időjárási események még gyakoribbá válnak az alpesi régiókban. Az erdőgazdálkodás előtt álló legnagyobb kihívás most az, hogy olyan fajösszetételű és szerkezetű védőerdőket hozzanak létre, amelyek a megváltozott csapadékviszonyok mellett is képesek megőrizni talajmegkötő és védelmi funkciójukat.
