Drasztikusan zsugorodott a vadon élő állatok megfigyelt populációinak létszáma az elmúlt öt évtizedben. Az átfogó tudományos elemzések szerint a megfigyelt gerinces fajok állományai átlagosan 73 százalékos hanyatlást szenvedtek el 1970 és a legutóbbi adatgyűjtési időszak között. Ez a változás jól mutatja a globális ökoszisztémákra nehezedő emberi nyomást és a természetes élőhelyek pusztulásának mértékét.
A felmérés átlagos arányos változást mér több tizezer különálló állománynál. Ez nem azt jelenti, hogy az egyedek teljes száma csökkent pontosan ekkora mértékben, sem azt, hogy a fajok háromnegyede a kihalás szélére került. Az adatok inkább arról tanúskodnak, hogy a vizsgált gerinces populációk körében a csökkenő trendek jóval súlyosabbak, mint a stabil vagy növekvő állományok gyarapodása.
Regionális eltérések és a legveszélyeztetettebb élőhelyek
A hanyatlás mértéke messze nem egyenletes a Föld különböző vidékein. A legtragikusabb visszaszorulást a latin-amerikai és a karib-tengeri térségben rögzítették, ahol a megfigyelt vadon élő állatok populációi átlagosan több mint 90 százalékkal estek vissza. Afrika és az ázsiai-csendes-óceáni régió szintén átlag feletti veszteségeket könyvelhetett el, míg Észak-Amerikában és Európában mérsékeltebb csökkenést mutattak a mutatók, mivel ezeken a területeken az élőhelyek átalakítása már 1970 előtt nagyrészt végbement.
Az ökoszisztémák típusát tekintve az édesvízi élőhelyek vannak a legnagyobb veszélyben. A folyókban, tavakban és vizes élőhelyeken élő fajok populációi átlagosan 85 százalékkal csökkentek. A szárazföldi és a tengeri élőlények körében tapasztalt hanyatlás is jelentős, ám az édesvízi rendszereket a gátépítések, a vízkiemelés és a kiterjedt szennyezés különösen súlyosan érinti.
Az adatgyűjtés hiányosságai és a fel nem mért fajok
Bár a felmérés több mint 35 ezer populáció adataira épül, a világ állatfajainak jelentős része továbbra is kívül esik a rendszeres megfigyeléseken. A számlálások döntően a gerinces állatokra – emlősökre, madarakra, hüllőkre, kétéltűekre és halakra – összpontosítanak, miközben az ízeltlábúak, a rovarok és a gerinctelenek tömegei nagyrészt feltáratlanok maradnak. A trópusi esőerdők és a mélytengeri területek fajgazdagságának felmérése technikai és logisztikai okokból még mindig korlátozott.
A tudományos közösség rámutat arra, hogy a hiányzó adatok nem adnak okot a bizakodásra. A rovarpopulációk helyi szinten tapasztalt összeomlása például közvetlenül veszélyezteti a beporzást és a táplálékláncok alapjait, mégis ritkán szerepelnek a globális indexekben. A vadon élő állatok hiányos nyilvántartása miatt a biológiai sokféleség csökkenésének valódi mértéke egyes térségekben a becsültnél is súlyosabb lehet.
A rendszer szintű átalakítás szükségessége
A biológiai sokféleség pusztulásának fő mozgatórugója a globális élelmiszertermelés, amely erdőirtáshoz és a természetes élőhelyek széttöredezéséhez vezet. Ezt egészíti ki a túlhalászat, a klímaváltozás, a környezetszennyezés és az invazív fajok terjedése. Az ökoszisztémák károsodása nem csupán természetvédelmi probléma, hanem közvetlen veszélyt jelent az emberi társadalmak élelmezésbiztonságára és a tiszta ivóvíz biztosítására is.
A kutatók hangsúlyozzák, hogy a folyamat még megállítható, de ehhez alapvető változtatásokra van szükség a mezőgazdaságban, az energiatermelésben és a pénzügyi befektetések irányításában. A természetes élőhelyek helyreállítása és a fenntartható termelési modellre való átállás nélkül a biológiai sokféleség további romlása elkerülhetetlen lesz.
