A déli sarkvidék fagyos nyugalma mögött drámai átrendeződés zajlik az óceáni jégtakaróban. Az antarktiszi tengeri jég kiterjedése 2026 szeptemberében elérte az éves maximális felületét, ám az érték messze elmarad a hosszú távú átlagtól. A műholdas megfigyelések 1979-es kezdete óta ez a harmadik legalacsonyabb téli csúcsérték, amit a kutatók rögzítettek.
Történelmi mélypontok közelében a déli jégtakaró
A műholdas adatok és az amerikai hó- és jégadatközpont mérései alapján az antarktiszi tengeri jég kiterjedése 2026. szeptember 14-én érte el a téli csúcsot. A fagyott felület ekkor körülbelül 17,59 millió négyzetkilométert borított be. Ez a kiterjedés több mint egymillió négyzetkilométerrel kisebb a korábbi évtizedek átlagánál, ami jól mutatja a sarkvidéki környezet stabilitásának felborulását.
Az antarktiszi tengeri jég alakulása lényegesen eltér az északi sarkvidék viszonyaitól. Míg az Arktisz egy szárazföldekkel körülvett óceán, addig az Antarktisz egy hatalmas kontinentális szárazföld, amelyet nyílt óceán vesz körül. Ez a földrajzi felépítés elvileg nagyobb teret enged a jég téli terjeszkedésének, ugyanakkor a délebbre húzódó, melegebb víztömegek miatt a nyári olvadás is gyorsabbá válhat.
Rendszerszintű eltolódás a sarkvidéken
Az elmúlt években megfigyelt folyamatok nem tekinthetők egyedi kilengéseknek. A mérések szerint az antarktiszi tengeri jég az egész növekedési időszakban folyamatosan elmaradt a korábbi évtizedek normális szintjétől. Az egymást követő alacsony maximumok arra utalnak, hogy a Déli-óceán szerkezete és hőháztartása tartósan megváltozott.
A tengeri jég zsugorodása közvetlen hatással van a globális éghajlati rendszerekre. A fehér jégfelület visszatükrözi a napsugárzás jelentős részét, míg a sötét óceáni víz elnyeli a hőt. Ha kevesebb jég képződik a téli hónapokban, az óceán felső rétegei több energiát raktároznak el, ami megnehezíti a jég újrafagyását a következő szezonban.
