Ösztönösen emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel a gépeket, amint interakcióba lépünk velük. Egyre többen tapasztalják, hogy köszönetet mondanak a csevegőrobotoknak, vagy éppen együttérzést feltételeznek mögöttük.
A Massachusetts Institute of Technology (MIT) professzora, Sherry Turkle új kötetében részletesen elemzi a jelenséget. A kutató rámutat, hogy az úgynevezett relációs artefaktumokkal való legegyszerűbb párbeszéd során is elhisszük, hogy a gép törődik velünk. Ennek hatására mi magunk is úgy viselkedünk, mintha a mesterséges intelligencia érzelmekkel rendelkező lény lenne.
Udvariasság a gépekkel szemben
A felmérések szerint a felhasználók körülbelül hetven százaléka kifejezetten udvarias, amikor egy mesterséges intelligencia alapú rendszert használ. Az adatokból az is látszik, hogy a beszélgetések előrehaladtával ugrásszerűen megnő a „kérem” és „köszönöm” kifejezések használata. Az emberek akkor is megőrzik ezt az ösztönös viselkedést, amikor pontosan tudják, hogy a vonal túlsó végén csak egy algoritmus működik.
Ez a reflexszerű reakció mélyen gyökerezik az emberi pszichében. Az embertársainkkal való érintkezésre tervezett agyunk automatikusan társas partnerként kezeli azt az eszközt, amely folyamatos, összefüggő válaszokat ad.
A konfliktusmentes empátia csapdája
A csevegőrobotok és az autonóm nyelvi modellek elterjedésével az ilyen típusú kapcsolatok mindennapossá váltak. Mivel a szoftvereket úgy programozzák, hogy elkerüljék a nézeteltéréseket és mindig megértőnek mutatkozzanak, a felhasználók könnyen egyoldalú kötődést alakíthatnak ki.
Pat Pataranutaporn, az MIT Media Lab kutatója szerint a fő kérdés ma már az, mivé válunk mi magunk a gépekkel folytatott párbeszédek során. A szintetikus empátia jelenléte ugyanis felülírhatja a valódi emberi kapcsolatok iránti igényt, hiszen egy gép sosem támaszt elvárásokat és sosem keveredik valódi konfliktusba.
