Nosztalgikus tinikomédiának indult, ám a megvalósítás végül kínos műszaki katasztrófába torkollott a képernyőkön. Az Agefield High: Rock the School a legendás Bully szellemi örököseként próbált szerencsét, de a Refugium Games alkotása messze elmaradt a várakozásoktól. A koncepció papíron rendkívül vonzó volt: a kétezres évek elejének pop-punk hangulata, a középiskolai klikkek világa és a csínytevések szabadsága mind-mind megszólította a műfaj kedvelőit. A megvalósítás terén azonban a programozási hiányosságok és a széteső rendszerek gyorsan megsemmisítették a jóhiszemű várakozásokat.
A játék története szerint a fiatal Sam bőrébe bújhatunk, aki új diákként érkezik az Agefield High falai közé. Mindössze három hónap áll rendelkezésre az érettségiig, hogy felbolygassa a helyi hierarchiát, összetűzésbe kerüljön a sportolókkal, és emlékezetessé tegye az utolsó szemesztert. A fejlesztők szándéka egyértelműen az volt, hogy felelevenítsék az olyan klasszikus amerikai tinifilmek atmoszféráját, mint az Amerikai pite vagy a Már megint egy flúgos szexfilm. Ezt a törekvést azonban a végtelenül sekélyes forgatókönyv és az élettelen karakterek teljesen aláássák.
A gimnáziumi káosz ígérete és a valóság
A nyílt világúnak szánt kisvárosban és az iskola épületében különféle küldetések várják a játékost. Órákra járhatunk, hogy javítsuk a tanulmányi átlagunkat, lopakodó mechanikákkal fűszerezve szívathatjuk a tanárokat, vagy futárszolgálattal kereshetünk zsebpénzt az éjszakai bulikhoz. A papíron sokrétű játékelemek a gyakorlatban döbbentő szervezetlenséget mutatnak. Az órarendi kötöttségek és a térkép méretei nincsenek összhangban: a feladatok gyakran a városon kívül aktiválódnak, mire pedig a játékos elvergődik a helyszínre, a napszak hirtelen megváltozik, érvénytelenítve a küldetést.
A járműkezelés különösen fájó pontja a játéknak. A kerékpározás fizikája teljesen kiszámíthatatlan, a bicikli felakad a legegyszerűbb tereptárgyakban is, a füvön való haladás pedig szinte lehetetlen lassulást eredményez. A közlekedés így nem élvezetes felfedezés, hanem időrabló gyötrelem. A nyílt világ ráadásul teljesen üresnek és művinek hat, a járókelők mesterséges intelligenciája pedig a legalapvetőbb útvonal-keresési feladatokkal sem tud megbirkózni.
Mesterséges hangok és faék egyszerűségű harcrendszer
A játék egyik legkritikusabb eleme a prezentáció. A dialógusokhoz használt mesterséges intelligencia alapú szinkron és a szájmozgás teljes hiánya miatt a szereplők élettelen bábuként hatnak az átvezető jelenetekben. A karaktermodellek animációi természetellenesek, az arcok kifejezéstelenek, ami teljesen hazavágja a dramaturgiát és a poénok időzítését. A koncepcióhoz illő pop-punk zenei aláfestés ugyan alkalmanként feltámaszt némi nosztalgiát, de a ritmusalapú minijátékok és a Guitar Hero-ra hajazó játékelemek annyira rosszul lettek felprogramozva, hogy gyorsan kioltják a játékos lelkesedését.
A küzdelmek sem nyújtanak menedéket. A harcrendszer faék egyszerűségű, elmosódott ütésanimációkból és pontatlan ütközésérzékelésből áll. Az ellenfelek viselkedése teljesen kiszámíthatatlan: néha mozdulatlanul tűrik a pofonokat, máskor pedig a fizika törvényeit meghazudtolva teleportálnak a térben. Az Agefield High: Rock the School nem csupán csiszolatlan, hanem sok tekintetben működésképtelen állapotban került piacra.
A technikai hibák fogságában
A játékon belüli programhibák listája szinte végtelen. Előfordul, hogy a játékbeli naptár beragad egyetlen napnál, megakadályozva a történet továbblépését. A küldetések rendszeresen megszakadnak, a szkriptelt események nem indulnak el, a mentési fájlok pedig időnként korrumpálódnak. Egy független fejlesztésű játéknál elfogadható némi nyerseség, ám az Agefield High esetében a hibák mennyisége alapjaiban lehetetleníti el a végigjátszást.
A játék tanulsága egyértelmű: egy jó alapötlet és a nosztalgia megidézése nem elegendő egy összetett, nyílt világú akciójáték megalkotásához. Míg a Rockstar Games 2006-os klasszikusa aprólékosan felépített szociális hálót és kidolgozott mechanikákat kínált, addig az Agefield High csupán felületes kísérlet maradt. A végeredmény sajnos nem egy szórakoztató visszatérés a gimis évekhez, hanem egy korai béta állapotban megradt próbálkozás, amelyet jelenlegi formájában érdemes messze elkerülni.
