Elképesztő lendülettel emelkedett a magasba a fekete rakétagép, megszerezve a legmagasabb emberi repülés címét.
Joseph A. Walker tesztpilóta 1963. augusztus 22-én az X-15-ös kísérleti géppel 107,96 kilométeres magasságba emelkedett, amellyel átlépte a nemzetközileg elfogadott Kármán-vonalat. A legendás 91-es számú tesztrepülés során a gép olyan magasságot ért el, amelyet hajtóművel rendelkező szárnyas légi jármű azóta sem tudott felülmúlni. Ez a küldetés volt az első alkalom a történelemben, amikor egy ugyanazon újrahasználható jármű másodszor is kijutott a világűrbe.
Extrém magasság a Nevada feletti égbolton
A repülés nem hagyományos felszállással kezdődött, hiszen a speciális építésű X-15 túlságosan sok üzemanyagot fogyasztott volna a földről indulva. Egy módosított Boeing B-52-es hordozórepülőgép vitte fel a gépet körülbelül 13 700 méteres magasságba a nevada-i Smith Ranch Dry Lake felett. Miután a repülőgép elvált a hordozójától, Walker begyújtotta a Reaction Motors XLR99 típusú folyékony hajtóanyagú rakétahajtóművet, amely közel 254 kilonewton tolóerőt biztosított.
A hajtómű 85,8 másodperces működési ideje alatt a gép meredek emelkedési pályára állt, majd elérte a Mach 5,58-as csúcssebességet. Az üzemanyag kiégése után az X-15 lendületből emelkedett tovább egészen 107,96 kilométeres magasságig. Ezen a ponton a pilóta mintegy öt percen keresztül tapasztalhatta meg a teljes súlytalanságot a csaknem 11 perces repülés során. A vékony légkörben a hagyományos kormányfelületek már használhatatlanok voltak, így a stabilitást gázsugár-kormányok biztosították.
A szuperszonikus Inconel ötvözet és a csúcstechnológia
Az North American Aviation által tervezett X-15 konstrukciója a korszak legfejlettebb mérnöki megoldásait vonultatta fel. Mivel a légkörbe való visszatéréskor a súrlódási hőmérséklet elérhette a 650 Celsius-fokot, a gép törzsét különleges nikkel-króm szuperötvözetből, úgynevezett Inconel X-ből készítették. Ez az anyag képes volt elviselni a rendkívüli hőterhelést anélkül, hogy a szerkezet deformálódott volna.
Joe Walker számára ez a küldetés jelentette a 25. és egyben utolsó repülést az X-15 programban. A pilóta korábban, 1963. július 19-én már áthaladt a 100 kilométeres magasságon a 90-es számú repülés alkalmával, így ő lett a történelem első embere, aki kétszer is járt az űrben egy szuborbitális repülőgéppel. Bár a küldetés teljesítette az űrhajós minősítés feltételeit, a hivatalos elismerésre a polgári tesztpilóták esetében évtizedeket kellett várni.
Tudományos örökség az Apollo-program és a Space Shuttle mögött
A NASA, az amerikai légiereje és a tengerészet közös kísérleti programja nem öncélú rekordrepesztés volt. Az X-15 által gyűjtött aerodinamikai, hőtani és irányítási adatok elengedhetetlennek bizonyultak a korai emberes űrrepülési projektek, köztük a Mercury, a Gemini és az Apollo-programok fejlesztéséhez. A reaktív gázsugár-kormányok működési tapasztalatai közvetlenül beépültek a későbbi űrhajók irányítórendszereibe.
A megszerzett tudásanyag legközvetlenebb haszonélvezője a Space Shuttle program lett. Az X-15 igazolta, hogy egy szárnyas légi jármű képes az űrből visszatérve ellenőrzött siklórepüléssel leszállni egy kiszáradt tómederben. Walker 1963. augusztus 22-i landolása a kaliforniai Rogers Dry Lake medrében mintaként szolgált a későbbi űrrepülőgépek visszatérési manővereihez.
