Pusztító katasztrófa helyett valóságos evolúciós menedékké vált a dinoszauruszok kipusztulását okozó aszteroida becsapódási helyszíne a mélyben. A Chicxulub-kráter alatti kőzetrétegekben egy hosszan fennmaradó, hidrotermális hálózat alakult ki.
Körülbelül 66 millió évvel ezelőtt egy nagyjából tíz kilométer átmérőjű égitest csapódott a mai Mexikó területén található Yucatán-félszigetnél a Földbe. A katasztrófa globális porfelhőt, erdőtüzeket és tartós lehűlést eredményezett, ami a fajok mintegy háromnegyedének kihalásához vezetett. Az új geológiai elemzések azonban rámutatnak, hogy a felszín alatti repedésekben a forró, tápanyagban gazdag víz keringése több mint 5 millió éven át megmaradt.
Mélytengeri oázis a globális katasztrófa után
A becsapódás során felszabaduló hatalmas hőmennyiség átforrósította a kőzeteket és a talajvizet. A kráterben keletkezett törésvonalak mentén folyamatosan áramlott a gőz és a meleg víz, amely ásványi anyagokat és kémiai tápanyagokat oldott ki a sziklákból. Ez a környezet ideális feltételeket teremtett a mikroszkopikus élőlények számára egy olyan időszakban, amikor a Föld felszínén a fényhiány és a hideg miatt az élet szinte teljesen ellehetetlenült.
A kutatók a kráter központi részéből kiemelt fúrási minták vizsgálatával állapították meg a rendszer életkorát. A kőzetek kémiai összetétele és az ásványi átalakulások nyomai arra utalnak, hogy az összetett keringési rendszer nem csupán néhány százezer évig működött, hanem lényegesen hosszabb ideig biztosított stabil mikrobiális élőhelyet.
A Földön kívüli élet kutatásában is segíthet
Az eredmények megváltoztatják a becsapódási eseményekről alkotott eddigi elképzeléseket. A hatalmas kráterek nem csupán a pusztítás szimbólumai, hanem aktív kémiai reaktorok, amelyek képesek fenntartani az alacsonyabb rendű életformákat a szélsőséges időszakokban.
Ez a felismerés kiemelten fontos a Naprendszer más égitestjeinek vizsgálatában. A Marson vagy a jeges holdak felszínén található becsapódási kráterek hasonló forró vizes rendszereket hozhattak létre a múltban, ahol a felszíni zord körülmények ellenére is kialakulhattak vagy túlelhettek az első mikrobák.
