A tojásrakó ősök árnyékából előlépve egy triász kori lelet alapjaiban írja át az emlősök törzsfejlődését. A kutatók a Chiniquodon theotonicus nevű cynodonta maradványaiban megtalálták az élveszülés eddigi legkorábbi közvetett bizonyítékát. A Frontiers in Mammal Science szaklapban megjelent tanulmány adatai alapján ezek a modern emlősök távoli rokonai közé tartozó élőlények már 236 millió évvel ezelőtt is utódokat hozhattak a világra tojásrakás nélkül.
A paleontológusok korábban megkérdőjelezhetetlen tényként kezelték, hogy az emlősszerű hüllők és a korai cynodonták kizárólag tojásokkal szaporodtak. Az élveszülés megjelenését a méhlepényesek és az erszényesek közös őseinek kialakulásához, nagyjából 160 millió évvel ezelőttre keltezték. Az új argentin kutatás azonban csaknem kilencven-kilencvenöt millió évvel tolja korábbra ezt a szaporodási stratégiát.
Mikroszkopikus növekedési gyűrűk árulkodnak az újszülött korról
A felfedezés alapját a Buenos Aires-i Egyetem és az argentin CONICET kutatóintézet munkatársai által végzett csontszövettani vizsgálatok képezik. María de los Ángeles Miceli Baro és Dr. Leandro Gaetano egy kifejlett Chiniquodon theotonicus csontmetszeteit elemezve olyan mikrostruktúrákat azonosítottak, amelyeket embriók és újszülöttek szöveteinél figyeltek meg eddig.
A fosszilizálódott csontokban kimutatták az úgynevezett neonatális vonalat, amely a születés utáni hirtelen növekedési felgyorsulást rögzíti. A csontok növekedési gyűrűinek mérése alapján a kutatók kiszámították az állat születési és felnőttkori testtömegét. A számítások szerint a fosszília tulajdonosa születésekor nagyjából 1,7 kilogrammot nyomhatott, míg felnőttként elérte a 12 kilogrammot.
Ez a csaknem 14 százalékos újszülött-felnőtt testtömegarány kifejezetten a mai elevenszülő emlősökre jellemző. A tojásból kikelt hüllők és madarak fiókái a felnőttek tömegéhez képest nagyságrendekkel kisebb méretben látják meg a napvilágot, mivel a tojáshéj korlátozza az embrió növekedési lehetőségeit.
A kilencvenmillió éves időugrás az evolúcióbiológiában
Az élveszülés megjelenése óriási alkalmazkodási előnyt jelentett a késő-triász időszak mostoha környezeti viszonyai között. A testhőmérséklet szabályozására már részben képes cynodonták így a saját testükön belül védhették meg a fejlődő embriókat a kiszáradástól és a ragadozóktól. A belső egyedfejlődés lehetővé tette, hogy az utódok jóval érettebben és fejlettebben jöjjenek a világra.
A kutatást vezető Leandro Gaetano kiemelte, hogy a Chiniquodon theotonicus leletei rámutatnak a szőrzet, a tejtermelés és a nagyobb agytérfogat egyidejű evolúciós formálódására. Ezek a tulajdonságok szorosan összefüggenek az élveszüléshez szükséges genetikai hátrametszettel. A szaporodásbiológiai váltás tehát nem hirtelen mutációként, hanem egy komplex biológiai átalakulás részeként ment végbe.
A tojásrakás és az élveszülés párhuzamos jelenléte a Triászban
A paleontológiai bizonyítékok tisztázzák, hogy az élveszülés nem váltotta fel azonnal a tojásrakást a cynodonták teljes csoportjában. Számos emlősszerű őslény még tízmillió évekkel később is tojásokkal szaporodott. A Kayentatherium wellesi nevű cynodonta fészkében talált 38 egyedből álló alom egyértelműen tojásrakó életmódra utal, ahogyan a kacsacsőrű emlősök és a hangyászsünök ősfilogenetikai ága is megőrizte ezt az ősi tulajdonságot.
A Chiniquodon theotonicus vizsgálata igazolja, hogy az evolúció nem egyenes vonalú folyamat volt, hanem kísérletező jellegű mozaik. A különféle cynodonta vonalak eltérő szaporodási stratégiákkal alkalmazkodtak a perm-triász kihalási eseményt követő ökológiai fülkék betöltéséhez.
