A filmtörténet elsősorban a modern zombifilm megteremtőjeként tartja számon George A. Romero rendezőt. Az 1972-ben bemutatott Boszorkányvadászat (Season of the Witch) azonban megmutatja, hogy a rendező mennyire sokoldalú és érzékeny alkotó volt a műfaji korlátok mögött. A lassú mederben csordogáló, pszichológiai feszültséggel teli dráma nem a belekontyolásról vagy az élőhalottak inváziójáról szól, hanem a külvárosi nők bezártságáról és a hetvenes évek társadalmi elvárásairól.
A történet középpontjában Joan Mitchell áll, a harmincas éveiben járó pittsburgh-i háziasszony, akinek élete a monotonitás és az uralkodni vágyó férje nyomása alatt morzsolódik fel. A nő szürke mindennapjait szürrealisztikus rémálmok és nyomasztó víziók kísérik, amik pontosan tükrözik belső szabadságvágyát. Amikor kapcsolatba kerül a helyi boszorkányközösség vezetőjével és az okkultizmussal, a mágia nem véres rituáléként, hanem az önállósodás és a személyes hatalomgyakorlás eszközeként jelenik meg számára.
Feminista üzenet műfaji köntösben
Romero a saját művét nyíltan feminista filmként írta le, amelyre nagy hatást gyakorolt a korszak nőjogi mozgalma. A cselekmény nem kínál könnyed ijesztgetéseket; a valódi feszültséget és félelmet a patriarchális családi struktúra és az elszigeteltség jelenti. A boszorkányság a főhős számára egyfajta kiút a kényszerű háziasszonyi szerepből, még akkor is, ha ez a folyamat elkerülhetetlenül pszichés széteséshez és tragikus fordulatokhoz vezet.
A gyártási és forgalmazási nehézségek miatt a film az évtizedek során nem kapta meg a neki járó elismerést, elfedte a rendező későbbi kultikus horrorjainak árnyéka. A függetlenfilmes esztétika, a pszichedelikus álomjelenetek és a feszült hangulat azonban a 70-es évek amerikai független filmgyártásának egyik legkülönlegesebb gyöngyszemévé teszik ezt az alkotást.
