Az óceánok mélyén őrzött korallok tanúsága szerint az El Niño felerősödése túlmutat a természetes ingadozásokon. A Science szakfolyóiratban megjelent átfogó elemzés alapján az éghajlati jelenség az elmúlt negyven évben megközelítőleg 40 százalékkal intenzívebbé vált, mint amilyen az ipari forradalom előtti ezer év során bármikor volt. A kutatók eredményei világossá teszik, hogy a Csendes-óceán trópusi térségének felmelegedési ciklusai szoros kapcsolatban állnak a Föld átlaghőmérsékletének emelkedésével.
Ezer év éghajlati emlékezetét őrzik a Galápagos-szigetek koralljai
Az éghajlati mintázatok múltbéli változásainak feltárásához a Michigan Egyetem kutatói a Galápagos-szigetek környékén található élő és fosszilis korallok mészvázát vizsgálták meg. A korallok növekedési rétegei a fák évgyűrűihez hasonlóan őrzik a környezeti feltételeket: a csontváz kémiai összetétele, különösen az oxigénizotópok aránya pontos képet ad arról, milyen volt a tengerfelszín hőmérséklete az adott időszakban.
Az elemzés során 13 különböző korallmintát értékeltek értékes adatforrásként, ami lehetővé tette a kutatócsoport számára, hogy egészen az 1850 előtti ezer esztendőig tekintsen vissza az időben. Ez a történelmi perspektíva elengedhetetlen ahhoz, hogy el lehessen különíteni a természetes éghajlati ingadozásokat az emberi tevékenység okozta felmelegedéstől. Az eredmények azt jelzik, hogy az 1850 előtti évszázadokban az El Niño kilengései lényegesen visszafogottabbak voltak a jelenleg tapasztaltaknál.
Negyven százalékos intenzitásnövekedés az ipari korszakhoz képest
A megszerzett adatok és a számítógépes modellfuttatások összefüggéseiből kiderült, hogy az elmúlt negyven év kilengései példa nélküliek a vizsgált évezredes időskálán. Az olyan jól ismert események, mint az 1982–1983-as vagy az 1997–1998-as tengerfelszíni felmelegedések már előrejelezték azt a trendet, amely napjainkban is formálja a globális időjárást. A vizsgálatot vezető Julia Cole professzor kiemelte, hogy a modern korallmintákban kimutatott hőmérsékleti csúcsok éles eltérést mutatnak a preindusztriális korok átlagaitól.
A természetes éghajlati ciklus során a kelet-nyugati irányú passzátzelek a meleg felszíni vizet Ausztrália és Indonézia felé tolják el. Amikor ezek a szelek legyengülnek, a meleg víz kelet felé, Dél-Amerika partvidékére áramlik vissza, elindítva az El Niño fázist. A friss kutatás szerint azonban az üvegházhatású gázok miatti globális melegedés közvetlenül felerősíti ezt a folyamatot, így a felhalmozódó hőmennyiség még drasztikusabb hatást gyakorol a légköri körforgásra.
Párhuzamos folyamatok a globális felmelegedéssel
A kutatás rávilágít arra az örvényre, amelyben a felmelegedő bolygó és az El Niño egymás hatását erősítik. Míg korábban a tudományos közösség elsősorban azt vizsgálta, miként növeli az El Niño ideiglenesen a globális átlaghőmérsékletet, a koralladatok most azt bizonyítják, hogy az átfogó klímaváltozás maga is hozzájárul az éghajlati kilengések növekedéséhez. Ez a kétirányú kapcsolat komoly kihívást jelent a jövőbeli időjárási előrejelzések és a klímaalkalmazkodási stratégiák számára.
Az intenzívebbé váló ciklusok szélsőséges időjárási eseményeket idéznek elő világszerte: míg a Csendes-óceán keleti térségében és Amerikában heves esőzések és árvizek pusztíthatnak, addig a nyugati medencében, például Indonéziában és Ausztráliában súlyos aszályok alakulhatnak ki. Az Ars Technica beszámolója szerint a most közölt eredmények alapvető viszonyítási pontot nyújtanak annak megértéséhez, hogy a melegedő óceánok miként alakítják át alapjaiban a Föld klímarendszerét.
