Súlyos ellentmondásba keveredett a Sony a digitális játékok tulajdonjogával kapcsolatos kaliforniai csoportos perben. Miközben a vállalat jogi képviselői szerint egyetlen ésszerűen gondolkodó vásárló sem hiszi azt, hogy valódi tulajdonjogot szerez a PlayStation Store felületén, egy független adatbázis már több mint negyven hivatalos dokumentumot gyűjtött össze az ellenkezőjéről.
A jogi érvelés és a fogyasztóvédelmi átláthatóság ütközése
A vita alapját egy Kaliforniában indított csoportos per képezi, amelyben a felperesek azzal vádolják a platformüzemeltetőt, hogy félrevezeti a vásárlókat a digitális áruházban. A kereset szerint a termékoldalakon található gombok, mint a vásárlás vagy a megrendelés megerősítése, azt a benyomást keltik a felhasználókban, hogy a kifizetett szoftverek végleg a birtokukba kerülnek. A valóságban azonban a vásárlók csupán egy visszavonható, korlátozott licencet kapnak, amelyet a szolgáltató elviekben bármikor megszüntethet.
Kaliforniában a digitális termékek átláthatóságát szabályozó törvény szigorú előírásokat támaszt a kereskedőkkel szemben. A jogszabály kimondja, hogy tilos a tulajdonszerzésre utaló kifejezéseket használni, hacsak a felületen nem tüntetik fel teljesen egyértelműen és jól láthatóan a licencszerződés korlátozásait. A bírósági eljárás során feltett védekezésében a vállalat azzal érvelt, hogy az átlagos fogyasztók pontosan tisztában vannak azzal, hogy a digitális tartalom nem egyenlő a fizikai lemezes változattal, így nem érheti őket megtévesztés.
Több mint negyven hivatalos megfogalmazás bizonyítja az ellenkezőjét
A bírósági állításra válaszul a fogyasztói jogokkal foglalkozó Consumer Rights Wiki közössége részletes adattárat állított össze a gyártó saját felületeiről. A projekten dolgozó szerkesztők eddig legalább 44 olyan konkrét esetet dokumentáltak, ahol a platform hivatalos támogatási oldalain, útmutatóiban és promóciós anyagaiban félreérthetetlenül tulajdonként hivatkoznak a digitálisan megvásárolt tartalmakra. Az adatbázis emellett több száz általánosabb hivatkozást is tartalmaz, amelyek mind ezt a szóhasználatot erősítik.
A gyűjteményben szereplő példák között megtalálhatók olyan támogatási bejegyzések, amelyek arról tájékoztatják a felhasználókat, miként nézhetnek közvetítést egy már birtokolt játékról, vagy hogyan válthatnak a generációk között a már tulajdonukban lévő szoftvereknél. Sőt, még a legújabb nagyszabású címet kísérő tájékoztatókban is szerepelnek olyan mondatok, amelyek szerint az alapkiadás tulajdonosai kedvezményesen frissíthetnek a bővített változatra. Ez a gyakorlat közvetlenül ellentmond annak a bírósági védekezésnek, amely szerint a vásárlók maguktól is tudják, hogy nem szereznek tulajdonjogot.
A digitális piac átalakulása és a jogi következmények
A jogi csörte időzítése kiemelten érzékeny a konzolos piacon, hiszen a digitális eladások aránya mára meghaladta a 85 százalékot a platformon. A vásárlói szokások eltolódásával és a fizikai adathordozók fokozatos háttérbe szorulásával egyre égetőbb kérdéssé válik, hogy a többszáz dollárt költő játékosok valójában milyen jogokat formálhatnak a könyvtárukban felhalmozott címekre. A per kimenetele alapvetően határozhatja meg a digitális áruházak jövőbeli működését és a gombok megnevezését.
A bíróság előtt álló kérdés most az, hogy az apró betűs licencszerződésekre mutató hivatkozások elegendőek-e a törvényi követelmények teljesítéséhez, ha a felület többi része és a kapcsolódó kommunikáció folyamatosan a birtoklás illúzióját kelti. Ha a bíróság a felpereseknek ad igazat, az a PlayStation áruház átalakításán túl a teljes digitális szórakoztatóipart a vásárlási folyamat nyelvezetének felülvizsgálatára kényszerítheti.
