Kevés adaptáció változtatott akkorát egy kultikus hősön, mint Peter Jackson A Gyűrűk Ura-trilógiája Aragorn karakterén. J. R. R. Tolkien eredeti könyveiben Gondor trónjának örököse határozott és büszke harcosként jelenik meg. A regénybeli kószának nincsenek kétségei a származása vagy a feladata felől: pontosan tudja, hogy ő a király, és tudatosan készül a trón elfoglalására. Útja során büszkén viseli ősei örökségét, és semmilyen kétely nem gyötri abban, hogy neki kell vezetnie az emberek világát a Sötét Úr elleni küzdelemben.
A mozivásznon Viggo Mortensen megformálásában viszont egy teljesen más figura bontakozik ki. A filmbéli hős fél a hatalomtól, retteg attól, hogy elköveti őse, Isildur hibáit, és kifejezetten elutasítja a királyi címet. Ez a döntés egy mélyebb, drámaibb karakterívet biztosított a mozifilm számára, hiszen a főhős nem kész uralkodóként indul útnak, hanem a cselekmény során válik azzá.
A törött kard és a döntések súlya
A könyvek és a filmek közötti eltérés egyik leglátványosabb szimbóluma Narsil, az újjákovácsolt kard sorsa. A regényben Aragorn már Völgyzugolyból úgy indul útnak a Gyűrű Szövetségével, hogy magával viszi az újjákovácsolt Andúril kardot. Büszkén használja a fegyvert, és nyíltan hivatkozik származására minden szövetségese előtt.
Ezzel szemben a filmváltozatban a hős hátrahagyja a kardot, szimbolikusan is megtagadva királyi örökségét. A fegyver csak A király visszatér cselekményében kerül vissza hozzá, amikor Elrond elviszi neki a csata előestéjén. Ez a narratív változtatás kényszeríti rá a szereplőt arra, hogy végre szembenézzen a végzetével, és vállalja a felelősséget népe vezetéséért.
Miért volt szükség a változtatásra?
Egy regényben jól működik a rendíthetetlen, belső kételyek nélküli hős képe, azonban a filmvásznon a nézők sokkal könnyebben tudnak azonosulni azzal a szereplővel, aki fejlődésen megy keresztül. Ha a karakter már a történet kezdetén tökéletes és elszánt, a filmbeli döntései kevésbé hordoznak drámai feszültséget.
A vonakodó hős archetípusa emberibbé tette a figurát a mozilátogatók számára. A belső küzdelmek, a felelősségtől való félelem és a fokozatos megvilágosodás tette Mortensen alakítását az egyik legkedveltebb fantasy-alakítássá a filmtörténetben.
