Tengerpartra sodort hordalékkal és algákkal egészíthették ki étrendjüket az Észak-Amerika partvidékén élt dinoszauruszok. A viharok által szárazföldre mosott tengeri anyagok fontos tápanyagforrást jelentettek a part menti ökoszisztémákban.
A modern ökoszisztémákban jól ismert jelenség a tengeri támogatás, amikor a szárazföldi állatok tengeri eredetű táplálékhoz nyúlnak, különösen a szárazabb időszakokban. A Frontiers in Ecology and Evolution szakfolyóiratban megjelent kutatás kimutatta, hogy ez a táplálkozási mintázat már a kréta időszak üvegházhatású éghajlatán is jelen volt. Az dinoszauruszok, krokodilok, teknősök és halak fosszilis fogzománcának izotópos elemzéséből kiderült, hogy a tengeri erőforrások végighaladtak a táplálékláncon.
A szénizotópok rejtélye
A növényekben található C-12 és C-13 szénizotópok aránya egyértelmű kémiai ujjlenyomatot hagy a fogyasztó szervezetében. Az állatok fogzománcába beépülő izotóparány eltolódik a táplálékhoz képest. A dinoszauruszok fogaiban mért értékek azonban korábban fejtörést okoztak a kutatóknak, mert magasabb C-13 arányt mutattak a tisztán szárazföldi növényevők várható értékeinél.
A tengeri növények szénizotóp-aránya eltér a szárazföldi növényekétől. Amikor a dinoszauruszok vagy zsákmányállataik a partra vetett hínárt és tengeri hordalékot fogyasztották, ezek az izotópok beépültek a fogukba, megmagyarázva a korábban tisztázatlan eltérést.
Rugalmas alkalmazkodás a változó környezethez
A tengeri eredetű tápanyagok beáramlása alapvetően formálta a szárazföldi ökoszisztémák dinamikáját. A part menti területeken élő szervezetek kihasználták a tenger kínálta plusz forrásokat, ami megnövelte túlélési esélyeiket a szűkösebb időszakokban.
A felfedezés arra kényszeríti a paleontológusokat, hogy újragondolják a kréta kori gerincesek izotópadatainak értelmezését. A jövőbeli kutatásokban már figyelembe kell venni a tengeri táplálékforrások hatását is a szárazföldi táplálékláncokra.
