Tudományos mérföldkőhöz érkezett a Szaturnusz Enceladus nevű holdjának kutatása, amely választ adhat az Földön kívüli élet keresésének egyik legégetőbb kérdésére. A hold felszínét borító vastag jégpáncél alatt egy globális, folyékony óceán rejtőzik. A felszíni repedésekből kilövellő gejzírekből származó apró jégszemcsék elemzése kimutatta, hogy a víz fagyása közben a különböző sók elkülönülnek egymástól. Ez a fizikai folyamat döntő szerepet játszhat abban, hogy a jövőbeli űrszondák azonosítani tudják a szerves molekulákat.
A fagyás különleges kémiai szelekciója
A NASA Cassini űrszondájának korábbi mérései és a legújabb laboratóriumi kísérletek rávilágítottak arra, hogy az Enceladus déli pólusánál kitörő óceáni permet nem egyenletes keverékként fagy meg. A repedéseken át kiáramló cseppek lassú hűlése során a kloridok, karbonátok és foszfátok eltérő hőmérsékleten kristályosodnak ki. A szétváló sókristályok ezt követően apró szemcsékre töredeznek, mielőtt a világűrbe repülnének.
Ez a folyamat azt jelenti, hogy a kirepülő jégszemcsék nem csupán az óceánvíz mikroszkopikus mintái, hanem koncentrált kémiai időkapszulák. A tudósok modellezései szerint ez a mechanizmus a szerves anyagokat és az esetleges biológiai jelzőmolekulákat is képes egy-egy különálló szemcsében felhalmozni. A folyamat hatására a ritka molekulák koncentrációja lényegesen magasabbá válik az adott szemcsén belül, mint amilyen az óceán teljes térfogatában lenne.
Könnyebb célpont a jövőbeli űrmissziók számára
A felfedezés alapjaiban változtatja meg a Földön kívüli élet utáni kutatás stratégiáját. Korábban attól tartottak a kutatók, hogy az esetleges bioszignatúrák annyira felhígulnak a kilövellt jégtömegben, hogy azokat a műszerek képtelenek lesznek kimutatni. A sók és szerves anyagok természetes szelekciója miatt azonban a jövőbeli szondáknak nem a teljes víztömeget kell átlagolniuk, hanem elegendő egyedi jégszemcséket elemezniük.
A vizsgálatokhoz szükséges technológia már jelenleg is rendelkezésre áll, így a következő évtizedekben induló Enceladus-missziók közvetlenül a gejzírek felhőjén átrepülve azonosíthatják a mikrobiális élet jelenlétére utaló nyomokat anélkül, hogy át kellene fúrniuk a kilométer vastagságú jégpáncélt.