A Nemzetközi Űrállomás (ISS) tervezett, kontrollált megsemmisítése egyre közelebbi valósággá válik. Ahogy a NASA és nemzetközi partnerei megkezdték az előkészületeket az űrállomás akár 2030-ban esedékes deorbitálására, a muzeológusok, kutatók és gyűjtők körében intenzív párbeszéd indult meg arról, hogy mit és hogyan kellene megőrizni az emberiség eddigi legfontosabb űrbéli otthonából. A Smithsonian Intézet által szervezett szakmai panelek rávilágítottak arra, hogy bár a vágy hatalmas a monumentális elemek megmentésére, a fizikai és anyagi korlátok kemény határt szabnak a lehetőségeknek.
A visszatérés logisztikai korlátai
A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy az ISS-t eredetileg az űrben való összeszerelésre tervezték, nem pedig a szétszerelésre. A modulok és a rácsszerkezetek (truss segments) olyan bonyolult külső kábelezéssel, folyadékvezetékekkel és összeköttetésekkel rendelkeznek, amelyek megbontása rendkívül kockázatos és komplex űrsétákat igényelne. Ráadásul jelenleg nem áll rendelkezésre olyan visszatérő űrjármű, amely képes lenne egész modulokat sértetlenül visszahozni a Földre. Emiatt a szakértők egyetértenek abban, hogy a hatalmas strukturális elemeket nem lehet épségben hazaszállítani a múzeumok számára.
Kultúra és közösség az űrben: A legfőbb jelöltek
Mivel a teljes modulok visszahozatala kizárt, a szakértők figyelme a kisebb, de kulturális szempontból felbecsülhetetlen értékű tárgyak felé fordult. Az egyik leggyakrabban emlegetett jelölt a legénységi étkezőasztal (galley table). Ez a tárgy szimbolizálja leginkább az ISS-en zajló nemzetközi együttműködést és az űrhajósok mindennapi közösségi életét, hiszen a különböző expedíciók tagjai itt gyűltek össze a közös étkezésekre és beszélgetésekre. Hasonlóan fontos kulturális lelet az állomáson található fizikai könyvtár, amely az űrhajósok által felvitt, különböző nyelvű – főként orosz és angol – kötetekből áll.
Sokan szeretnék megmenteni a Cupola nevű, közkedvelt megfigyelőmodult is, amely ikonikus ablakaival az űrállomás leglátványosabb pontja. Bár magát a szerkezetet szinte biztosan lehetetlen lesz visszahozni, a szakemberek szerint kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogyan lehetne legalább az onnan nyíló egyedülálló kilátást és vizuális élményt megőrizni a jövő generációi számára.
Tudományos műszerek kontra folyamatos kutatás
Komoly dilemmát okoz a tudományos berendezések sorsa. A NASA és az ISS kutatási igazgatósága hangsúlyozza, hogy az űrállomást az utolsó pillanatig, a fények lekapcsolásáig maximálisan ki akarják használni a tudományos kísérletekhez. Ez azt jelenti, hogy a deorbitálást végző utolsó visszatérő űrhajók kapacitását elsősorban a folyamatban lévő kísérletek mintái fogják lekötni. Mérlegelni kell majd, hogy mikor és milyen mértékben érdemes korlátozni a tudományos vagy karbantartási tevékenységeket annak érdekében, hogy egyes történelmi jelentőségű műszereket – például a mikrogravitációs kesztyűs munkadobozt (glovebox) vagy a Kanadarm2 robotkar bizonyos elemeit – leszereljenek és megmentsenek az utókor számára.
A megőrzendő műtárgyak és kihívások
Az alábbi táblázat összefoglalja a leginkább vágyott történelmi emlékeket és a megmentésükkel kapcsolatos realitásokat.
| Tárgy / Komponens | Kulturális vagy tudományos jelentőség | Megmentési potenciál és korlátok |
|---|---|---|
| Legénységi étkezőasztal (Galley table) | A nemzetközi legénység mindennapi összejöveteleinek és társasági életének központi szimbóluma. | Magas. Mérete és formája miatt viszonylag egyszerűen leszerelhető és szállítható a visszatérő kapszulákban. |
| Fedélzeti könyvtár (Books library) | Az űrhajósok által használt többnyelvű (orosz, angol stb.) fizikai könyvgyűjtemény. | Magas. Kis helyet foglal, könnyen csomagolható a végső visszatérő járművekre. |
| Cupola megfigyelőmodul | Az űrállomás leghíresebb többablakos modulja, ahonnan a Földet fotózzák. | Alacsony. Teljes modulként nem hozható vissza; alternatívaként a vizuális élmény digitális megőrzése javasolt. |
| Tudományos műszerek (pl. Glovebox, Kanadarm2 részei) | A mikrogravitációs környezetben végzett több évtizedes kutatómunka technikai alapkövei. | Közepes. Konfliktust okozhat a használatuk korai megszüntetése a múzeumi célú leszerelés javára. |
| Hatalmas rácsszerkezetek és főmodulok | Az emberiség valaha épített legnagyobb űrbéli struktúrájának alapjai. | Lehetetlen. Nem szállíthatók épségben a Földre, és a deorbitálás során meg fognak semmisülni. |
Magyar vonatkozások az ISS örökségében
Bár a múzeumi viták elsősorban a nagy nemzetközi űrügynökségek (NASA, ESA, Roszkoszmosz, JAXA, CSA) tárgyaira fókuszálnak, az ISS deorbitálása a hazai űrkutatási örökséget is érinti. A magyar fejlesztésű dozimetriai rendszerek – például a Pille és a Tritel sugárzásmérők különböző generációi – évtizedeken át szolgáltak az űrállomás fedélzetén, védve az űrhajósok egészségét. Ezen eszközök földi másolatai, illetve korábban visszahozott egységei már eddig is részét képezték a hazai tudománytörténetnek, de a bázisállomás végleges lehozatala nyomatékosítja ezen úttörő magyar tudományos hozzájárulások történelmi távlatát.
A végső felvonás kilátásai
Az ISS utolsó éveiben a logisztikai prioritásokat patikamérlegen kell kiszámítani. A SpaceX által fejlesztett amerikai deorbitáló jármű (USDV) fogja elvégezni a végső, kontrollált légköri beléptetést, amelynek során a megmaradt gigantikus szerkezet az óceánba zuhan. Addig a kutatók és a kurátorok versenyt futnak az idővel, hogy pontos listát állítsanak össze a megmentendő apróbb tárgyakról. Végső soron a szakértők megjegyzik: a legnagyobb örökség, amit az ISS-től kaphatunk, nem a megőrzött fémdarabokban rejlik, hanem abban, ha a megszerzett tapasztalatokat felhasználva folyamatosan fenntartjuk az emberi jelenlétet a világűrben a hasonló, jövőbeli missziók révén.
