Új adattároló vásárlásakor sokan szembesülnek azzal a csalódással, hogy a csatlakoztatott eszköz kevesebb helyet biztosít a vártnál. Egy frissen kibontott merevlemez vagy SSD csatlakoztatása után azonnal feltűnik a hiányzó gigabájtok sora. A dobozon feltüntetett érték és a képernyőn megjelenő valós kapacitás közötti eltérés mögött nem gyártási hiba vagy megtévesztés áll, hanem egy évtizedes technológiai számítási különbség.
Tízes és kettes számrendszer eltérése
A jelenség elsődleges oka a mértékegységek eltérő értelmezésében gyökerezik. A giga, tera és mega előtagok a klasszikus SI-mértékrendszer szerint a 10 hatványaira épülnek, ami azt jelenti, hogy 1 gigabájt pontosan 1 000 000 000 bájtnak felel meg. A meghajtók gyártói ezt a tízalapú számítást alkalmazzák, amikor a csomagolásra ráírják a kapacitást.
A számítógépes operációs rendszerek jelentős része ugyanakkor a kettes számrendszer alapján dolgozik. Ebben a struktúrában 1 kilobájt nem 1000, hanem 1024 bájt, és 1 gigabájt valójában 1 073 741 824 bájt. Amikor a Windows leolvassa a merevlemez által biztosított bájtmennyiséget, a saját kettes alapú logikájával osztja el a számsort. Ennek eredményeként egy 1 terabájtos adattároló a rendszerben csupán körülbelül 931 gigabájtként jelenik meg.
Rendszerfájlok és rejtett partíciók jelenléte
A mértékegységek közötti matematikai eltolódás mellett egyéb tényezők is csökkentik a felhasználható felületet. Az új adattároló formázása során a fájlrendszer saját struktúrát hoz létre, amely lefoglal némi helyet a fájlok címjegyzékének és a kötet metaadatainak. A biztonsági mentésekre vagy helyreállítási funkciókra szánt rejtett partíciók szintén észrevétlenül foglalhatnak le értékes megabájtokat.
A látszólagos veszteség tehát nem azt jelenti, hogy kevesebb fizikai blokk áll rendelkezésre az eszközön. A hardver tartalmazza az ígért bájtmennyiséget, a kijelzett szám csupán az elnevezési konvenciók és a szoftveres számítások ütközésének a következménye.