Két évtizede törte meg az Intel a megahertz-hajszát, amikor a Conroe architektúrájú Intel Core 2 Duo megérkezett.
A 2006. július 27-én útjára bocsátott lapkasorozat nem sima generációváltás volt, hanem a félvezetőipar egyik leglátványosabb erődemonstrációja. Az Intel ezzel a lépéssel lényegében száműzte a túlmelegedő Pentium 4 örökségét, miközben azonnal megfosztotta trónjától az évek óta uralkodó AMD Athlon 64 X2 szériát.
A NetBurst tévútja és az Athlon 64 szorítása
A kétezres évek közepén az Intel rendkívül nehéz helyzetben találta magát. A Pentium 4 és a Pentium D processzorok mögött álló NetBurst architektúra a rendkívül hosszú futószalag-kialakításra és a minél magasabb órajelek elérésére épült. A mérnökök eredetileg akár 10 GHz-es órajeleket vizionáltak, ám a fizikai határok és a szivárgási áramok gyorsan közbeszóltak.
A Prescott magos Pentium 4 modellek óriási hőtermeléssel és magas fogyasztással küzdöttek. A 130 wattos TDP-értékek és a megugró hőmérsékletek miatt a felhasználói közösség gúnyosan csak PressHot néven emlegette a szériát. Ezzel párhuzamosan a konkurens AMD az Athlon 64 és Athlon 64 X2 processzorokkal átvette a vezetést: az integrált memóriavezérlő és a magasabb órajelenkénti utasításvégrehajtási kapacitás (IPC) révén a játékokban és a professzionális alkalmazásokban egyaránt maga mögé utasította az Intelt.
Az Intel üzleti és technológiai pozíciója veszélybe került. A tarthatatlan villamosfogyasztás és a teljesítménybeli elmaradás nyilvánvalóvá tette, hogy a puszta gigahertz-számok hajszolása zátonyra futott. Stratégiai irányváltásra volt szükség, amelyhez az Intel az izraeli fejlesztőközpontjában megalkotott, mobil lapkáknál már bizonyított koncepcióhoz nyúlt vissza.
A Conroe architektúra: kevesebb órajel, brutális hatékonyság
A megoldást az Intel Core microarchitecture jelentette, amely szakított a NetBurst szemléletével, és a Pentium M, valamint a korábbi Pentium III alapjaira építkezve a hatékonyságra helyezte a hangsúlyt. A 65 nanométeres csíkszélességgel gyártott, 291 millió tranzisztort tartalmazó Conroe magos asztali processzorok alacsonyabb órajelen futottak, mint elődeik, teljesítményük mégis messze felülmúlta azokat.
A siker kulcsa a 4-wide execution engine volt, amely órajelenként lényegesen több utasítás feldolgozására volt képes, mint a korábbi megoldások. A rövidebb, 14 lépcsős futószalag csökkentette a téves ágbecslésekből eredő teljesítményveszteséget. Emellett bemutatkozott az Intel Advanced Smart Cache technológia, amely egy dinamikusan megosztott, akár 4 MB méretű másodszintű gyorsítótárat biztosított a két mag számára.
A gyártó hivatalos mérései szerint az új asztali modellek akár 40 százalékkal nagyobb teljesítményt nyújtottak, miközben több mint 40 százalékkal kevesebb energiát fogyasztottak a korábbi csúcsmodell Pentium D lapkákhoz képest. A korábbi 130 wattos TDP-értéket sikerült 65 wattra visszaszorítani. Az architektúra része volt a 64 bites utasításkészlet-támogatás (EM64T), a virtuális gépek futtatását segítő Intel VT, az SSSE3 utasításkészlet, valamint az Advanced Digital Media Boost is.
Piacátrendező erő a játéktól a vállalati szerverekig
A megjelenést követő független mérések egyértelmű átrendeződést mutattak. Az Intel Core 2 Duo processzorcsalád a tesztek döntő többségében magabiztosan vereséget mért az AMD legdrágább Athlon 64 FX és X2 modelljeire. A játékfuttatási teljesítményben, ahol korábban az AMD számított egyeduralkodónak, az Intel egyértelmű dominanciát épített ki.
Az asztali piacon a Core 2 Duo E6600 vált az architektúra ikonikus modelljévé. A 2,40 GHz-es órajellel és 4 MB L2 cache-sel szerelt egység 316 dolláros nyitóáron került forgalomba, ami kevesebb mint harmada volt az 999 dolláros Core 2 Extreme X6800 árának, miközben teljesítményben rendkívül közel állt hozzá. A belépőszintet képviselő E6300 és E6400 modellekben a gyorsítótár méretét 2 MB-ra korlátozták, ám elérhető áruk révén széles tömegek számára tették hozzáférhetővé a modern kétmagos technológiát.
A lapkák túlhajtási (overclocking) tartaléka legendássá vált. A megfelelő Socket LGA775 alaplapokba helyezett E6300 és E6600 processzorok léghűtéssel is könnyedén elérték az 1,86 GHz-es alapértékről a 3,0 GHz feletti frekvenciát, drasztikusan megnövelve a rendszersebességet. A Core architektúra nem állt meg az asztali gépeknél: a mobil szegmensben a Merom magos változatok, míg a szerverpiacon a Woodcrest kódnevű Xeon 5100-as sorozat vett át vezető szerepet.
Az eredeti 2006-os Intel Core 2 Duo asztali kínálat
Az alábbi táblázat az Intel által 2006. július 27-én hivatalosan bejelentett első hullámos asztali processzorok főbb műszaki adatait és nyitóárait foglalja össze 1000 darabos megrendelés esetén.
| Processzor modell | Magórajel | L2 gyorsítótár | Rendszerbusz (FSB) | Bevezető ár (USD) |
|---|---|---|---|---|
| Intel Core 2 Extreme X6800 | 2,93 GHz | 4 MB | 1066 MT/s | $999 |
| Intel Core 2 Duo E6700 | 2,66 GHz | 4 MB | 1066 MT/s | $530 |
| Intel Core 2 Duo E6600 | 2,40 GHz | 4 MB | 1066 MT/s | $316 |
| Intel Core 2 Duo E6400 | 2,13 GHz | 2 MB | 1066 MT/s | $224 |
| Intel Core 2 Duo E6300 | 1,86 GHz | 2 MB | 1066 MT/s | $183 |
Hazai tuningőrület és a legendás E6600 öröksége
A hazai PC-építő és hardveres közösségekben a Conroe érkezése valóságos lázat váltott ki 2006 nyarán és őszén. A fórumok tuninggal foglalkozó topikjai megteltek az Intel P965 és NVIDIA nForce 680i chipkészletes alaplapok beállításaival, ahol a felhasználók egymással versenyezve érték el a 400 MHz feletti FSB-frekvenciákat.
A magyar hardveres közösségben az E6600 és az E6300 nem egyszerűen jó vételekként vonultak be a köztudatba, hanem a megfizethető csúcsteljesítmény szinonimáivá váltak a tuningos fórumszálak rengetegében. A vásárlók jelentős része olcsó DDR2-es memóriákkal és középkategóriás hűtőkkel tudott olyan rendszert építeni, amely könnyedén maga mögé utasította a méregdrága gyári csúcsmodelleket.
Az időzítés a szoftveres környezet szempontjából is ideális volt. A Windows Vista közeledtével, a nagyfelbontású videók terjedésével és a többszálú végrehajtást kihasználó játékok megjelenésével a felhasználók közvetlenül érzékelték a kétmagos felépítés és az alacsony latenciájú memóriakezelés előnyeit.
Húsz év távlatából: a modern többmagos korszak alapköve
Az Intel Core 2 Duo bevezetése tartósan átalakította a félvezetőipart. A Conroe sikere végleg bebizonyította, hogy a processzorok teljesítményét nem a megahertz-számok gépies növelésével, hanem az órajelenkénti teljesítmény és az energiahatékonyság összehangolásával kell növelni.
Ez az architektúra alapozta meg a négymagos Kentsfield (Core 2 Quad Q6600) későbbi diadalát, majd a Nehalem mikróarchitektúrát, amely kijelölte az azóta is használt Core i3, i5, i7 és i9 márkajelzések útját. A Conroe fejlesztési elvei – a megosztott gyorsítótár, a dinamikus teljesítmény-koordináció és a hatékony többmagos párhuzamosítás – a mai modern x86-os processzorok tervezésében is alapvető hivatkozási pontot jelentenek.
