Közép-európai idő szerint 2026 júniusában a Nature folyóiratban megjelent korszakalkotó tanulmány alapjaiban írja felül az emberiség és a járványok korai kapcsolatáról alkotott történelmi elméleteket. Kanadai, dán és szibériai kutatók az Oxfordi Egyetem és a Koppenhágai Egyetem vezetésével végzett ősi DNS-vizsgálatok (aDNA) segítségével kimutatták, hogy a pestisjárvány már 5500 évvel ezelőtt is pusztított a szibériai vadász-gyűjtögető közösségek körében. A felfedezés legfőbb nóvuma, hogy a halálos kór jóval a sűrűn lakott agrártelepülések és a neolitikus átmenet előtt képes volt tömeges halálozást kiváltani apró, mobilis közösségekben is.
A Bajkál-tó menti temetők rejtélyes gyermekáldozatai
A régészeket régóta foglalkoztatta a kérdés, hogy a kelet-szibériai Angara folyó partján, a Bajkál-tótól északnyugatra fekvő Ust-Ida prehisztorikus temetőben miért kiemelkedően magas a gyermekek aránya a feltárt sírokban. A vizsgált kőkorszaki temetkezési helyeken az elhunytak kétharmada 15 év alatti gyermek volt, sokukat testvéreikkel vagy szüleikkel közös sírba helyezték el, ami hirtelen fellépő, rendkívül agresszív halálozási hullámra utalt. A legújabb molekuláris biológiai elemzések szerint a rejtély kulcsa a kórokozók korai evolúciójában keresendő, amely váratlanul érte az akkori nomád populációkat.
A prehisztorikus kórokozó genomszekvenálásának eredményei
A nemzetközi kutatócsoport összesen 46 egyén csontvázából – különös tekintettel a fogbélben megőrződött genetikai anyagokra – vont ki DNS-mintákat négy különböző délkelet-szibériai lelőhelyről. Az eredmények megdöbbentették a tudományos világot: a tesztelt egyedek közel 40%-ánál, pontosan 18 személynél azonosították a Yersinia pestis baktérium jelenlétét. Ez a fertőzöttségi arány még a középkori európai pestisgödrökben mért értékeket is meghaladja. Figyelembe véve, hogy az évezredes DNS degradációja miatt magas a fals negatív eredmények esélye, a kutatók megalapozottan feltételezik, hogy a temetőkben nyugvó szinte összes ember a fertőzés közvetlen áldozatává vált.
[Image of Yersinia pestis bacteria]
A nomádok fertőződésének mechanizmusa és társadalmi hatásai
A genetikai adatok időbeli eloszlása alapján a szakértők két elkülönülő, egymást követő járványhullámot azonosítottak: az első nagyjából 5500 évvel ezelőtt, míg a második körülbelül 400-600 évvel később söpört végig a régión. A vadász-gyűjtögetők valószínűleg a vadon élő rágcsálók, leginkább a mormoták nyúzása, darabolása vagy nyers húsának fogyasztása közben kapták el a betegséget. Bár a baktérium ezen ősi törzse még nem rendelkezett azzal a specifikus virulencia-génnel, amely a későbbi korokban a bolhák általi terjesztést és a bubópestis klasszikus formáját lehetővé tette, egy olyan szuperantigént (toxikus fehérjét) hordozott, amely brutális immunreakciót váltott ki. Ez a tüdőpestis formájában, közvetlenül emberről emberre terjedő variáns családokat és teljes mikroközösségeket irtott ki rövid idő alatt.
A szibériai járványkitörés kulcsfontosságú adatai
Az alábbi strukturált összefoglaló a 2026 júniusában publikált kutatás legfontosabb számszerűsíthető tényeit tartalmazza a történelem előtti járványkitörésről:
| Vizsgált paraméter | Kutatási eredmények és adatok |
|---|---|
| A cikk fő tárgya | Yersinia pestis (szibériai kőkorszaki pestisjárvány) |
| A leletek becsült kora | Körülbelül 5500 év (két hullámban: kb. 5596–5341 és 5126–4926 évvel ezelőtt) |
| Geográfiai elhelyezkedés | Délkelet-Szibéria, Angara folyó völgye, Bajkál-tó régió |
| Mintavételi bázis nagysága | 46 egyén csontváza 4 különböző kőkorszaki temetőből |
| Pozitív esetek száma és aránya | 18 igazolt egyén (a vizsgált populáció kb. 39%-a) |
| Elsődleges állati rezervoár | Vadon élő mormoták és egyéb üreglakó rágcsálók |
| Kórokozó evolúciós eredete | Legalább 5700 éve vált el a Yersinia pseudotuberculosis nevű őstől |
A hazai paleogenetikai kutatások kontextusa
A nemzetközi felfedezés szorosan kapcsolódik a Kárpát-medence múltját vizsgáló hazai archeogenetikai kutatásokhoz is. A HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenetikai Intézete, valamint a Szegedi Tudományegyetem szakemberei korábban már kimutatták, hogy a rézkorban és a bronzkorban Európa-szerte megjelentek a korai pestistörzsek a migrációs hullámok révén. A szibériai adatok most megerősítik azokat a magyar kutatói feltételezéseket, miszerint a járványok terjedéséhez nem feltétlenül kellettek óriási, higiéniailag elmaradott urbánus centrumok: a kórokozók a ritkán lakott, nagy kiterjedésű sztyeppei és tajgai folyosókon is képesek voltak folyamatosan mutálódni és vándorolni.
A járványtörténeti paradigmaváltás hosszú távú következményei
Az eddigi uralkodó epidemiológiai dogma szerint a pusztító tömeges járványok a mezőgazdaságra való áttéréssel, a háziasított állatok közelségével és az állandó városi települések kialakulásával vették kezdetét. Az Ust-Ida sírjaiból kinyert adatok ezt a modellt teljes mértékben megdöntik. A vadász-gyűjtögetők mozgásukból adódóan sokkal több vadon élő fajjal érintkeztek, amelyek a betegségek természetes fenntartói (rezervoárjai). Az ősi DNS feltárása bizonyítja, hogy az emberiség és a halálos járványok harca sokkal ősibb, mint azt a civilizáció hajnaláról gondoltuk, és a globalizáció hiánya sem nyújtott védelmet a prehisztorikus pandémiák ellen.
